2012. augusztus 4., szombat

Rolam -

"Hallássérült gyermekként jöttem a világra,édesapám ismert lemezlovas,édesanyám táncos volt. Gyermekkorromban a szűlői szeretet és a könnyűzene, a tánc világa vett körül. Mire leérettségiztem kialakult bennem a zene a tánc és a jelnyelv szeretete. 

Egy munkahelyi baleset után egy évig kerekesszékbe kényszerültem, a család az orvosok segítségével, erős akarattal talpra álltam.

Ez a megpróbáltatás megerősítette bennem a hitet és embertársaimban.
Táncolni tanultam ,kommunikációs jelnyelvi vizsgát tettem, és egyszer egy discóban a divatos dalokat saját elgondolásom szerint eltáncoltam jelnyelvi kiegészítésekkel, mimikával, pantomim elemekkel. 
Ez forduló pontja lett életemnek, mert látva hogy megértették a közvetített érzésvilágot a zene színvilágát, elhatároztam hogy az életemet erre teszem fel. 



Ekkor született meg bennem a jeltánc kifejezés is. 

A jeltánc segít lebontani a fogyatékossággal élő emberek és az egészséges társadalom közötti falakat is. 
Olyan gyógyító hatású táncművészet ami mindenkihez szól. 
A zenét a dalok szövegét siket jelnyelv segítségével fordítja át táncolja el.
Ez egyedülálló is hiszen jeltáncművészként magam hallássérült enyhén mozgássérült vagyok. 
Szakvizsgázott, működési engedéllyel rendelkező jeltáncművész lettem 2005-ben. 
Tanítványokat gyűjtöttem magam köré és elindítottam a jeltáncművészet műfaját.
Az eddigi fellépések azt bizonyítják hogy a produkció mindenki számára élményt nyújt, a jeltánc által átadott érzés és gondolatvilág segíthet a lélek erősítésében.
Neves előadóművészek segítettek fejlődésemben.

A színház és filmművészet területén is szereztem ismereteket, kiemelem Jaross Viktória színházában folytatott tanulmányaimat, meleg szeretettel gondolok Földessy Margitra aki fejlesztette szinitanodájában beszéd készségem, megalapozta rendezői- koreográfusi ismereteim.

Jártam az Országot jeltánccal kísértem előadókat és önálló fellépéseim is voltak.
Eljutottam Brüsszelbe,Ausztriába,Lengyelországba,Szerbia Montenegróba,Erdélybe, és természetesen hazánk szinte minden kisebb nagyobb városába. 

Örömömre szolgál látni hogy közös munkánk mennyire eredményes jó hatással van társulatom tagjainak személyiség fejlődésére. 
Repertoárunkat saját dalaimmal egészítettem ki eddigi élettapasztalataim a családi szeretet, dalszöveg írásra késztetett. 

Atyai jóbarátom, Kaszás Péter a neves zeneszerző személyében megtaláltam azt aki verseimet megzenésítette és dalaimat elkészítette.
Kiadásra vár első zenei cd-ém. 
Nagy öröm hogy meghívást kaptam "Soha ne mondd, hogy soha!" dalom előadásával a DUNA TV Kívánságkosár műsorába. 

A ritmus tánccsapatok Országos versenye felvette programjába a jeltáncot mint műfajt.
 Előadásainkról videoklippeket készítettünk .
http://www.youtube.com/watch?v=W5AebdK2xHI SOHA NE MONDD HOGY SOHA
http://www.youtube.com/watch?v=VnhqAQY2TPg DRÁGA ÉDESANYÁM
Munkámról többet megtudhatnak http://jeltanc.mlap.hu honlapomon.
Elérhetőségünk: napsugarjel@gmail.com."
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése